más néven:
Sarodiya Allauddin Khan Gharana
Rampur Gharana
Az 1857-es felkelést követően, Wazid Ali Shah, Oudh volt nawabja, udvari zenészeivel Kalkuttába költözött. Rampur-i nawab, Kalve Ali Khan szeretett volna egy, a Lucknow-i udvarhoz mérhető zenészközösséget összehozni, ezért Wazid Ali számos zenészét Rampurba csábította, ahol a Tansen vonalához tartozó surshingar-játékos, Bahadur Hussain Khan és Saraswati, Tansen lánya vonalához tartozó dhrupadiya és a binkar Amir Khan (1814-1873) vezetésével új darbar-t alapított. Az udvar zenészei között volt a khyaliya Bakar Ali Khan, Enayat Hussein Khan, a binkar Mohammed Hussain, a sitariya Qutabdaula (Lucknow) és a sarangi-játékos Bonizat Hussain Khan (Gwalior), a tanítványok között volt a nawab és öccse, Haider Ali Khan is.
 |
Wazir Khan (1851-1926), Amir Khan fia, egy ideig Kalkuttában és Midnapurban tanított, mielőtt a rampur-i udvarhoz szegődött (1900), ahol az új uralkodót, Hamid Ali Khan-t oktatta. Mialatt Rampurban időzött tanítványává lett Alauddin Khan, aki a Maihar Gharana alapító- mestere lett.
Wazir Khan (Rampur) |
Allauddin Khan
(1862-1972)
|
Allauddin Khan: Raga Emni Bilawal
|
 |
Így ír róla Ravi Shankar: My Music My Life című könyvében (Vikas Publishing House, India 1988, pp54-55):
„Ustad Allauddin Khan egy tehetős bengáli szolgálócsalád gyermekeként született. A családnak nagy földje és számos háziállata volt. A család pár generációval korábban lett muzlimmá, de mivel a falu lakosságának javarésze hindu volt, Allauddin Khan életében kitűnő egyensúlyt kaptak mindkét vallás elemei. Apja a család és maga örömére gyakran játszott szitáron. Baba testvére, Aftabuddin tehetséges muzsikus volt és bár nem volt profi zenész, képes volt arra, hogy érzéseit a zenén keresztül fejezze ki. Az ifjú Alam gyakran szökött be bátyja szobájába, hogy annak hangszerein játszhasson, amiért gyakran meg is büntették.
Mikor a családnak egyértelművé lett a zene iránti szenvedélyes szeretete, nagyon megijedtek, mivel abban az időben zenésznek lenni nem számított megbecsült dolognak. Mikor Alam úgy döntött, elhagyja családját a zene kedvéért, bátyja erőszakkal tartotta vissza, hogy a család akarata, az iskolázás teljesülhessen. Baba azt mondta, akkoriban nyolc éves volt és a tanulást, amit ő maga gyűlölt tartotta mindenki helyesnek, a zenéért pedig, az egyedüli dologért, amit szeretett csak büntetést kapott. Így hát kilenc évesen elszökött otthonról és a szomszéd faluban csatlakozott egy zenészkaravánhoz, amelyet egy híres dhol-játékos vezetett. Baba a zenészeknek azt mondta, hogy árva, ők pedig szánalomból maguk közé fogadták. Egész Dakkáig, a mai Bangladesh fővárosáig velük utazott.
14-15 éves korában Kalkuttába ment, ahol Nulo Gopal, egy ortodox hindu énekes tanítványa lett. Hindu néven mutatkozott be, hogy elkerülje az elutasítást és elfogadta a hosszú, tradicionális tanulás feltételeit. Az ezt követő húsz évet skálázással, palta, murchana gyakorlásával töltötte. Csak a húsz esztendő elmúltával kezdte Nulo Gopal tanítani neki az ősi kompozíciókat. Hét évre rá Nulo Gopal meghalt. Ekkor elhatározta, hogy Raja Jagat Kishore udvarába megy, hogy Ustad Ahmad Ali-tól tanulhasson sarodot. A következő négy évben mindenhova elkísérte mesterét. Mikor Ahmad Ali elhagyta az udvart, hogy visszatérjen otthonába, Rampurba, őt is magával vitte. Egy napon aztán hivatta és közölte vele, hogy elég talimot, tanítást kapott itt az ideje, hogy a világ előtt is bizonyítsa tudását.
Baba ekkor a Rampurba ment. Abban az időben mintegy 500 zenész szolgált a nawab udvaránál. Az udvar vezető zenésze Wazir Khan, Tansen családjának leszármazottja volt. Ő volt a nawab mestere is, ezért ülőhelye közvetlenül a nawab trónja mellett volt. Számtalan varázslatos történet keringett róla. Korának legnagyobb zenészének tartották.
Wazir Khan nem fogadta Baba-t. Szegényes kinézete miatt be sem engedte. Ekkor baba, egy mullah segítségével új tervet készített.
Egy napon, mikor a nawab kocsiján a színház felé tartott, Baba a kocsija elé vetette magát. A rendőrök megragadták és az uralkodó színe elé hurcolták, hogy az büntesse meg. Baba pedig elmesélte neki egész élete történetét, a zene iránti odaadását. Mindezek annyira meghatották az uralkodót, hogy palotájába hívatta az ifjút, hogy az bemutathassa tudását
Baba előbb sarodon, aztán hegedűn játszott neki, majd sorra kihozták az udvarban található összes hangszert, ő pedig egyiket a másik után szólaltatta meg, gyönyörű dalokat hívva életre, a nawab nagy örömére. Aztán a nawab egy bonyolult gamak tant énekelt neki, Baba pedig észrevévén, hogy az uralkodó kezd feszült lenni attól, hogy egy jöttment nála többet tud, válaszul egy szelíd, de igen bonyolult tant énekelt neki, amely aztán végképp meglágyította a nawab szívét. Az uralkodó hatalmas ezüst tálcát hozatott, rajta válogatott édességek, egy öltözet ruha és hozzá való díszes lábbeli, egy gyűrű és más efféle drága holmik, majd Wazir Khan-ért küldött, akit megkért, hogy fogadja tanítványául az idegent.
 |
Ustad Allauddin Khan fia, Ali Akbar Khan és lánya, Annapurna Devi, Maiharban nőtt fel. A tanulmányait Gokul Nag-nál kezdő Ravi Shankar-ral egyetemben ők is a gharana vezető zenészei lettek. Ugyancsak itt tanult Sharan Rani, Pannalal Ghosh, Timir Baran. 1947-ben csatlakozott hozzájuk Nikhil Banerjee.
Baba Allauddin Khan megáldja Nikhil Banerjee-t |
Bár hagyományosan az indiai zenésztársadalom csak a harmadik generáció után fogad el egy új iskolát, a Maihar Gharana zenészei olyan hatással voltak az indiai klasszikus zenére és az indiai klasszikus zene befolyására a világban, hogy a harmadik generáció megjelenése előtt már külön gharanaként említették.
Pannalal Ghosh
(1911-1960)
|
Pannalal Ghosh: Raga Yaman
|
|
Barisal-ban (ma Bangladesh) született zenészcsaládba, melyben az édesanyja, Sukumari az énekes, míg édesapja, Akshaya Kumar Ghosh a hangszeres tradíciót képviselte. Testvére, Nikhil Ghosh kora egyik legkiválóbb tablajátékosa, akitől sokat tanul a tablajátékról és a tálákról. Úgy tartják, hogy Pannalal Ghosh annyira ismerte a ritmusrendszereket, hogy soha nem tévedett a tálában. A harmónium-játékos Kurshid Ahmad Khan tanítja és csak 1947-ben, 38 éves korában lesz Allauddin Khan tanítványa.
1938-ban Európába hívják, ahol egyike az első zenészeknek, akik az indiai zenei hagyományt az országhatáron kívül bemutatják. 1956-től az All India Radio Delhi Zenekarának vezetője. Ekkoriban komponál olyan, később elhíresült zenekari műveket, mint a Kalinga Vijay vagy a Andolika. A népi hangszerként használatos kis méretü fuvola helyett kikísérletezi az akár 70 cm hosszú bambuszfuvolát, amely nemcsak, hogy közelebb van az emberi hang tónusához, de méretei miatt a vokális technikák (gayaki) is könnyedén megszólaltathatóak rajta. Ilyenkor a játékos a hangnyílásokra gördíti az ujját és ezzel például a meend tökéletesen megszólalhat a fuvolán. Az általa kifejlesztett új hangszer, valamint Pannalal Ghosh technikai tudása elsőként nyitotta meg a klasszikus színpadokat a bansuri előtt. A nevéhez köthető új rágák: Deepawali, Pushpachandrika, Hansanarayani, Chandramauli, Panchavati és a Noopurdwani.
Számos tanítványa volt Indiában és Indián kívül is, akik mind a mai napig méltón képviselik a Pannalal Ghosh által elindított hagyományt.
Nikhil Banerjee
(1931-1986)
|
Nikhil Banerjee, Keramatullah Khan (tabla): Raga Deshi gat
|
|
Brahmin család gyermekeként született Kalkuttában. Édesapja és nagyapja amatőr szitáros. Egy ideig apja tanítja, de hamar megmutatkozik Nikhil Banerjee tehetsége. Mindössze 9 éves, amikor megnyeri az All Bengal Music Competition-t, melyen életkortól és hangszertől függetlenül indulhatott bárki. Hamarosan már rendszeresen játszik az All India Radio-ban. Nővére az énekes Amir Khan-tól tanul, aki szintén nagy befolyással volt Nikhil Banerjee muzsikájára. Birendra Kishore Roy Chowdhury, Goripur uralkodója támogatja a fiú tanulmányait, majd 1947-ben találkozik Alluddin Khannal, aki annyira megigézi, hogy azt mondja neki, ha nem lehet a tanítványa megöli magát. Azonban Allauddin Khan így is elutasítja, de később egy rádiókoncertjét hallva levelet ír a fiúnak, melyben így fogalmaz: „Hallottam a koncerted! Amit játszottál, az teljesen vacak volt! Reménytelen! Mindenhol tele volt hibával – csak hiba volt benne! Nagyon beteg rága volt! Minden hibás volt benne! Nem tudod, hova rakd a díszeket – bokaláncot tettél a hajadba, hajpántot húztál a lábadra! De azt kell mondanom, hogy rejtett erő van benned – ápolást igényel. Boldog vagyok és ha még mindig jönni akarsz, hát szeretettel látlak.” (lásd még: Nikhil Banerjee interjú)
Ravi Shankar-hoz hasonlóan ő is az Allauddin Khan által kifejlesztett szitárt kezdi használni (melyet ma már – sajnálatos módon – Ravi Shankar stílusú szitárnak hívnak). 1968-ban megkapja a Padma Shri, majd a Padma Bhushan címet is. A kalkuttai Ali Akbar School of Music-ban tanít, de a hagyományos guru-shishya parampara szerinti tanítványt nem fogad magához. Számos koncertet adott Indián kívül, ezért nagyon sok élő felvétele hozzáférhető. Sokan a 20. század legkiválóbb szitárosának tartják. Nevéhez egy új rága a Monomanjari köthető.
kapcsolódó anyagok:
Nikhil Banerjee interjú
Sharan Rani interjú
Hariprasad Chaurasia interjú
továbbhajózás:
Ali Akbar College of Music
Ken Zukkerman
Krishna Mohan Bhatt
Nilkhil Banerjee
Ravi Shankar
RIMPA
Vishwa Mohan Bhatt