Bansuri

szerkesztve megjelent: Magyar Narancs XVIII/20.


fotó: © Zafir Dániel

itt meghallgatható az angol nyelvű interjú

play

Pandit Hariprasad Chaurasia az egyik legkelendőbb híresség az indiai klasszikus zene piacán. A Trafó-beli koncertjén felállva ünneplő tömeg immár végérvényesen bizonyította, hogy van ennek a muzsikának létjogosultsága Magyarországon. Persze az ő személyes története jóval ezelőtt kezdődött, a közép-indiai Allahabad városában, ahol a családja birkózásból élt.

Tóth Szabolcs: Mi az indiai tradicionális birkózás lényege?

Hariprasad Chaurasia: A tradicionális birkózás egy olyan küzdelem, melynek szisztematikusan felépülő szabályrendszere van. Csak ennek pontos ismerete után kerülhet sor a küzdelemre, amely egy szent, sáros talajon, az ún. madi-n zajlik, ami olyan puha, hogy senkinek sem eshet baja a mérkőzésen. Ez a fajta birkózás csak észak-India két államában Uttar Pradesh-ben és Bihar-ban honos. Ott viszont nagyon népszerű. A családom egy hagyományos birkózó família, vagyis az apám, a nagyapám, de még az ő apja is birkózásból élt.

Mi az első zenei emléke?

Jól emlékszem, hogy az anyám rendszeresen énekelt nekem, amikor etetett. Rövid dallamokat duruzsolt a fülembe, hogy kinyissam a szám. Sajnos hat évesen elvesztettem őt, de még mindig tisztán emlékszem a hangjára.

Először éneklés tanult, majd csak később kezdett el bansuri-n játszani. Miért váltott hangszert?

Mert a hangterjedelmem nem volt elég. Csak egy oktávban tudtam szépen énekelni és ha feljebb merészkedtem a hanglétrán, akkor az elkezdett recsegni. A mesterem ajánlotta, hogy válasszak inkább olyan hangszert, amelyben megvan az emberi hang minden lehetősége és amely a saját énekhangom tartományában szólal meg.

Ki volt az, aki visszahozta a bansuri-t a klasszikus színpadokra?

Ezt alig néhány zenész munkájának köszönhetjük. A legjelentősebb közülük Pannalal Ghosh volt, de a mesterem nagybátyja is nagyszerű bansuri-játékos volt. Sajnálatos módon engem nem nagyon érdekelt az ő játékuk. Bár mindketten gyönyörűen játszottak, én inkább a saját játékomra koncentráltam és nem miattuk választottam ezt a hangszert, hanem azért, amit mesterem mondott.

pannalal-ghosh

Kiknek a zenéjét hallgatta fiatalon?

Abdul Karim Khan, Ustad Amir Khan, Ustad Bade Ghulam Ali Khan (mind énekesek), Ustad Allauddin Khan, Ustad Inayat Khan, Ustad Vilayat Khan (hangszeres zenészek). Mind mennyei zenészek voltak.

Mikor találkozott mesterével, Annapurna Dévivel?

1966-ban. Azonnal megéreztem, hogy csakis tőle akarok tanulni és senki mástól. Már az első találkozásunk sokkoló volt. Azt mondta, hogy “én nem játszom fuvolán, menj el inkább egy fuvolistához“. De nekem egy fuvolista játéka sem tetszett igazán, az ő zenéjétől meg el voltam ragadtatva. Azt feleltem hát, hogy én a fuvolán keresztül szeretnék megnyilvánulni, de csakis tőle vagyok hajlandó tanulni. Három éven át újra meg újra elmentem hozzá, hogy mesteremnek kérjem, de mindig visszautasított. Aztán három év után egyszer meghallhatott és azt mondta: A legelejétől kéne kezdened a tanulást, másképp nincs értelme. 1954 óta, vagyis ekkor már 12 éve játszottam a hangszeren. Hogy kezdhetnéd elölről? – kérdezte újra, meg újra. Ekkor találtam ki, hogy megcserélem a kéztartásomat, majd a fuvolát bal felől tartva, elölről kezdhettem a tanulást. Ez azonban nagyon sok fájdalommal járt. Szinte lehetetlen próbálkozásnak tűnt. Vagy tíz évig csak sírtam az erőfeszítéstől, de soha nem hagytam abba a gyakorlást.

Nem is tudom, mi lett volna velem, ha Annapurna Dévi nem fogad el tanítványának. De szerencsére elfogadott és a mai napig tanít. Bár már nagyon tisztes korban van, még mindig azt mondom, hogy nagyon szép asszony, és nincs hozzá fogható muzsikus, akinek ennyire ragyogó lenne a személyisége.

Annapurna Dévi

Úgy hallottam, hogy az apjához, Ustad Allauddin Khan-hoz hasonlóan Annapurna Dévi is nagyon szigorú mester.

A mesternek szigorúnak kell lennie, különben nem leszel képes keményen dolgozni. Mondjuk és azért is kötődtem hozzá, minden keménysége ellenére, mert az édesanyám elvesztése után úgy éreztem, hogy benne találom meg az új anyámat.

Mikor találkozott először Ustad Allauddin Khan-nal?

1953-ban. Akkoriban rendszeresen megfordult szülővárosomban, Allahabadban, a helyi rádióban vendégzenészeként. Fantasztikus ember volt. Soha nem találkoztam a zenei életben hozzá hasonló személyiséggel. Igazi szent volt, aki a tanítás mellett szállást és ételt is adott a tanítványainak, sőt még az egészségükkel is törődött. (Allauddin Khan 1986-ban hunyt el, de mivel születésekor nem volt lakosság-nyilvántartás, nem tudható, hogy 103, vagy 110 éves volt akkor). Mesterien játszott zongorán, hegedűn, trombitán, mindenféle dobokon és persze a sarod-on, ami a fő hangszere volt.

Hogy kezdődött az ön zenészi pályája?

Gyerekkoromban barátaim házában kellett gyakorolnom, sőt titokban vettem zeneórákat, mivel a családunk hagyománya szerint birkózóvá kellett volna válnom. Látszólag belementem a birkózásba, de a szívem mélyén mindig szólt a zene. Közben persze féltem az apámtól, mert ha kitudódik, akkor nagyon eltángált volna.

Mikor kezdett el koncertezni?

1955-ben Allahabadban volt az első koncertem. Egy nagy fesztivál fő műsorszáma késett és ezért tíz percet kaptam a színpadon. Akkoriban még rövidnadrágos kisfiú voltam és meg kell, hogy mondjam, hogy fogalmam sincs, hogy mit játszottam. Sőt olyan szégyenlős voltam, hogy el is bujdokoltam a koncert után.

Hogyan kezdődött a nemzetközi karrierje?

Az első koncertem 1966-ban volt a Royal Albert Hall-ban, ahova Yehudi Menuhin is eljött a feleségével. Ott volt még a nagyszerű fuvolista, Jean-Pierre Rampal, de még George Harrison is. Nagyon ideges voltam, de nagyon nagy sikerem volt.

Mi a különbség az európai és az indiai hallgatóság között?

Mind emberi lények vagyunk és ez a lényeg. Lehet, hogy valaki nem ismeri a zene rendszerét, de a szép zene, a tanulmányoktól függetlenül mindenkit képes elbódítani. Ezért is lett olyan népszerű ez a zene nyugaton. Az emberek egyre másra jöttek Indiába, hogy ashram-okban élve magukévá tegyék a jóga tanítását, vagy a vegetáriánus életmódot. Krisna templomokat építettek a világ minden szegletében, vagyis úgy tűnik, hogy nagyon megszerették az indiai kultúrát és hagyományt.

itt meghallgatható a budapesti koncert egy rövid részlete
play

Kés?bb aztán az indiai klasszikus zene világsztárjává lett…

Én nem vagyok világsztár. Csak teszem a dolgomat. Eljuttatom a mesterem üzenetét a világ minden tájékára. Csak egyszerű hírvivő vagyok. Sok évvel ezelőtt persze voltak igazi sztárok, de annak az időnek már vége. Az a fontos, hogy úgy játsszak, mintha imádkoznék. Mintha a mesterem minden egyes koncertemet az első sorból hallgatná.


Hariji és a felesége Anuradha

Hány tanítványa van?

Több, mint száz tanítványom van a világban. Amerikában, Japánban, Franciaországban, de még Magyarországon is van tanítványom. Ingyen tanítok, tehát szívesen jönnek hozzám. Közülük legalább húszan nagyszerű zenészek lettek. Sok tanítványom azonban, sajnálatos módon már el is hunyt.

Ön számos díjat és kitüntetést elnyert már a zenéjével. Melyik ezek közül a legfontosabb önnek?

Az a kitüntetés a legfontosabb a számomra, hogy a zeneszerető emberek eljönnek a koncertemre. Nem hiszek a papírok szentségében, vagyis nem számit hogy ki milyen címet, díjat nyer el a világ bármely szegletében.

Mit gondol a fiatal zenészekről?

Nagyon sok nagyszerű tehetség van napjainkban. Azt kívánom, hogy sikeresek legyenek a zenében, mert a jövő nagyon fényesnek ígérkezik az előadóművészetek területén. Egyre ismertebb és elismertebb lesz a zenénk. Az emberek nem hisznek igazán a felsőbb hatalomban, de mindig megérezik, hogyha nem süt rájuk a nap. A zenével is így van. A zenét Brahma alkotta. Mikor az emberek meghallották a zenét, az megnyugtatta a lelküket. Vagyis mi úgy tartjuk, hogy a zene isten ajándéka, isten áldása az emberiségnek. Ha nem lennék képes értékelni a zenét, nem nevezhetném magamat emberi lénynek. Az állatok, de még a növények is értékelik a zenét és szebben virulnak a zenétől. Nem számit, hogy tudsz-e zenélni, vagy érted-e a zenét. Ez teljesen másodlagos. Ha a szád nem érez ízeket, akkor a szájad halott. Ha a füled nem élvezi a zenét, akkor a füled hasztalan. Mindegy milyen zenéről beszélünk, hiszen az emberi test, ami ezeknek a zenéknek a hallgatását biztosítja, egyféleképpen épül fel. Két szem, két fül, egy száj stb., amit az isten által alkotott lélek irányít. Akik nem a szépséget, hanem a mennyiséget, a pénzt dicsőítik, azok valójában isten büntetését szenvedik el. Miközben az ilyen emberek hatalmas összegeket halmoznak fel a bankszámlájukon, több tablettát fogyasztanak, mint ételt. Ez isten büntetése.


fotó: © Zafir Dániel

Hallott már magyar zenét?

A magyar cigányzene nagyon híres nyugaton. Ez egyfajta népzene, ami India falvainak is jellegzetes eleme. Autentikus formájában nem igen hallható a nagyvárosokban, de ha elmész a falvakba, akkor könnyen elbűvöl az ilyen zene isteni szépsége és őszintesége. Akárcsak anyám éneke. ő nem volt képzett zenész. Egyszerűen csak megénekelte azt, amit érzett és ez a zene leglényege.

© Tóth Szabolcs
Budapest, 2006. április 29.
köszönet Szarka Tivadarnak a felvételért