Amjad Ali Khan

Ustad Amjad Ali Khan napjaink egyik legtöbbet koncertező indiai zenésze. Hatodik generációját képviseli az ún. Senia Bangash Gharānā-nak. Hangszerével, a Sarod-dal, India egyik leghíresebb énekese, az 1589-ben elhunyt Miyan Tansen zenei hagyományának örököse. 2007 októberben adott koncertet a Trafóban az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozat keretében.

Ustad Amjad Ali Khan: Világ életemben nagy hatással voltak rám a hangok. A zenére pedig úgy tekintettünk a családban, mint az igazi kincsre. Nem tehetem meg, hogy kommersz zenét játsszak, vagy hogy más országba költözzek, csupán mert ott nagyobb lenne az anyagi biztonságom. Nem szabad a rövidebb utat választanom. A klasszikus zene egy hosszan tartó utazás, olyan, akár elefántháton utazni. A klasszikus zenében nincsenek győztesek, vagy vesztesek, mint a sportban. Fogadást sem lehet rá kötni. Ezért hát nem igazán érdekli az embereket. Szerintem kétféle zene létezik. Az egyik szavak nélkül mesél, a másik szavakkal. A hangszerek hangja hordozza a zene legtisztább formáját. A nyelv ellenben uralja a tudatunkat, uralja a világot. Szavakkal hazudhatunk, de a zene hangjaival nem. Mi úgy tartjuk, hogy a zene közvetlen kapcsolat Istenhez.

Tóth Szabolcs: Az indiai klasszikus zene előadási rendszere a rága. Mi valójában a rága?

A rága olyan akár egy élőlény. Érzékszervekkel felfogható komplex entitás, amelynek persze vannak zeneileg leírható sajátosságai. Például egy oktávon belül minimum 5, de maximum 7 hangból áll, melyeket egy bonyolult előadói rendszer segítségével szólaltatunk meg. Ahhoz, hogy egy rágát pontosan és szépen megjelenítsünk, nem elég ismerni a rendszerét, de szeretni is kell. A zene, ahogy a világ maga is, a szeretet által jön létre és a szeretet hordozza.

A rága egy másik sajátossága, hogy egyetlen szólista zenéje hívja életre. Míg a világ egyre inkább a zenekari megszólalás irányában mozdul, addig az indiai klasszikus zene az egyéni játék személyes varázsán alapszik. Ez a legnagyobb nehézsége is. Bizony, nem könnyű egyedül utazni.

Ön alkotott egy új rágát is, melyet a felesége, Subbalakshmi után nevezett el. Miért volt szükség erre, amikor a rágák végtelen tengere állt a rendelkezésére?

A dallam olyan, akár a házasságban születő gyermek. Ha egy házasság nem jár gyermekáldással, akkor ott baj van. Ha a zenész élete nem jár együtt új dallamok, új világok megalkotásával, akkor ott baj van. Ugyanakkor minden rágának megvan a saját lelke, ahogy minden pillanat új életet, új lehetőséget hordoz. Most éneklek valamit és mondd meg, hogy milyen rága. (énekel) No, felismerted?

Nem tudom, milyen rága volt.

Mert én sem tudom. Egyszerűen csak átadtam magam a pillanatnak és ez a dallam lett belőle. Ezért nem lehet ezt besorolni a rágák bonyolult rendszerébe. Egyszer egy áldott pillanatban eljutott hozzám egy dallam, amit nem én találtam ki, talán csak én találtam meg, és ezt a dallamot neveztem el a feleségemről, Subbalakshmiról, aki a Bharata Natyam táncosi karrierjét adta fel, hogy a családnak éljen. Nagyon hálás vagyok neki.

Ön 50 éve szerepel a nemzetközi színpadokon. Hogy hatott ez az életére?

Ha valaki zenészcsaládba születik, akkor mindez nagyon természetesen történik. A mi életünkben nincs igazán jelentősége az iskolának és a könyveknek. A zene nálunk pusztán orális hagyomány. Hallod, megérted, visszajátszod. Egyszer találkoztam Gwaliorban néhány nagyon öreg bácsival, akik megáldottak és elmondták, hogy hallottak hat évesen játszani. Addig azt hittem, hogy 12 évesen játszottam először közönség előtt, Kalkuttában. Akkor derült ki, hogy hat évesen is szerepeltem már színpadon, de nem azért, mert annyira jó voltam, hanem mert a színpadi szereplés fontos része a tanulásnak. Ma azonban az a legnagyobb kihívás egy zenész életében, hogy legalább 200 TV csatornával kell vetélkednie a figyelemért. Miközben egész életen át gyakorol és finomítja a tudását, előfordulhat, hogy egyedül találja magát a koncerten, mert az emberek inkább arra kíváncsiak, amit sokan Debil Víziónak neveznek. Ami abban a dobozban történik az még akkor sem valóság, ha valóság-shownak hívják. A valóság a dobozon kívül van.

Hogyan látja a klasszikus zene jövőjét egy ilyen világban?

Bár néha csökken az érdeklődés, azért kijelenthetem, hogy Európában, de főleg az Államokban nagyon nagy a nyitottság az indiai klasszikus zene iránt. Fontos, hogy ne felejtsünk el olyan zenei nagyságokat mint Beethoven, Bach, Mozart, vagy Tansen. Indiában már jobban bánt a pénzhajhászás és a popkultúra előretörése. 2001. szeptember 11-e óta pedig az egész világ reszket. Néha szégyellem, hogy emberi lény vagyok. Gyűlöljük embertársainkat, gyűlölünk bizonyos vallásokat. Mi értelme van a tanulásnak, ha azt az egyszerű üzenetet sem értjük meg, hogy ugyanabban a teremtett világban élünk, és bár másként nevezzük az Istent, mindnyájan testvérek vagyunk. Ha a tanulás nem tud kedvesebbé, megértőbbé tenni, akkor mire jó?